Rólunk
Hmmm, hogy miért is Falatka Falapka? A válasz kézenfekvő. Hogyan hangzana például, hogy Diónyi Deszka vagy Tenyérnyi Tábla? Ugye, már érted!?
A „dolog” (nevezzük csak így, mert a kezdetek kezdetén ki gondolta volna, hogy ebből bizony Falatka Falapka lesz), talán valamikor 30 évvel ezelőtt kezdődött:
– Szia, de aranyosakat rajzolsz! Rajzolnál az én padomra is egy elefántot?
– Hát persze! Szívesen! De ha megkérdezik, akkor mondd, hogy te csináltad!
Az elefánt nagyon jó lett, viszont a kislány egész délután a padokat sikálta, miután a Pedellus bácsi észrevette a rajzokat és ő szemlesütve magára vállalta a történteket (hjja, ilyenek a nők).
Aztán néhány évre rá, egy középiskolában így folytatódott:
– Szeva, a barátnőmnek kellene levelet írnom, de béna vagyok! Nem írnád meg helyettem?
– Na, ok. Hogy hívják?
– Asszem’ Kati. Ha jól emlékszem, barna félhosszú göndör haja van, és szereti a Depeche Mode-ot.
– Ok, ha rajzolok is a levélpapír sarkára, akkor az két Kapucíner lesz.
– Zsír. Megbeszéltük! Csokikat rendezem.
Itt már a korai kapitalizmus jegyei megfigyelhetőek, bár a rajzok (és irományok) nem saját név alatt debütáltak. A lebukás – mármint nem az enyém, hanem a megbízóké – testvérosztályok esetén viszont előre borítékolható volt. A csajok már csak ilyenek.
És a „dolog” csak ment, haladt a maga útján. Született belőle még sok száz rajz a padra, szerelmes levél, gyerekszoba falfestmény, szép bekeretezett kép, cégtábla, meghívógrafika és egyéb nyomdatermék.
Mára letisztult, neve is lett, de a kérdés mindegyik darab elkezdése előtt ugyanaz maradt:te mire vágysz?
A Falatka Falapka egyedi és a TE gondolataidat, érzéseidet közvetíti.
A Falatka Falapka Team csak a megvalósításért felelős.